Gadhyeo.
Egy igazán gyönyörű ország. Az uralkodópárt mindenki tiszteli, és kedveli. Egy örökös van, akit mindenki tisztel, elfogad és szeret. A nép boldog, hiszen béke honol mindenütt. Állatokat és növényeket látni mindenfelé, a gyerekek vidáman futkároznak réteken és mezőkön. A szegénység fogalmát nem ismeri senki. Az ország csak úgy dúskál az élvezetekben, a luxusban. Mindenkinek megvan mindene.
Igen. Ez elmondható lenne, egy alternatív univerzum Gadhyeojáról.
- Legalább nincsen háború. - mondják mindig az idősebbek. - Rossz időkben is meg lehet látni a jót. A fiatalok persze ezt nem veszik be. Ők annyit látnak az egészből, hogy nem kapnak eleget enni, nem tudnak új ruhákat venni, pedig néhány ember szinte teljesen szakadt ruhában jár, koszosan és büdösen. A gyerekek nevetését elvétve hallani csak. Azok akiknek az életszínvonala valamivel magasabb az átlagénál, inkább kettőt belerúgnak azokba az elvétett emberekbe, akik segítséget mernek kérni tőlük. Nem is gyakran teszik ezt az emberek. Mindenki csak magára számíthat. A szomszédok általában nem beszélnek egymással. Állatokat vagy növényeket termeszteni csak nagyon kevesen próbálnak, az erős vízhiány miatt. Luxusról a legtöbb helyen szó sincs, a boldogságnak talán még a fogalmát sem ismeri a nép.
Ez persze csak a többségre jellemző. Vannak néhányan akik teljes életet élnek, nem kell aggódniuk a napi megélhetésért, minden nap van kenyér az asztalukon. Ha nem is mondható el róluk, hogy gazdagok, azért mégis minden probléma nélkül tudnak létezni ebben az igazságtalan világban.
Hogyan is süllyedt idáig az az ország, amelyet egykor virágzó világhatalomként emlegettek?
Nos, menjünk vissza oda, ahol minden kezdődött. A Föld felszínén több kontinens is ismert volt... De ilyen messzire talán nem is kellene menni? Hiszen mindannyian tudjátok a részleteket. Egy járvány söpört végig a világon. A tünetek fejfájással kezdődtek. Ezután a pár nap láz jött. Itt volt egy hét kimaradás, ahol semmi különös nem történt az emberekkel, szinte már el is felejtették a kezdeti rosszullétet, de utána lassan elkezdődik a lelassulás folyamata. A fertőzöttek lassan mozogtak, nem volt kedvük, vagy energiájuk semmit sem csinálni. Addig csökkent a gyorsaságuk, amíg egyszer csak el nem aludtak, és soha többé nem keltek fel. Emberek milliói hullottak el. Egyedül Eurázsia területe volt az, amit valahogy nem ért el a betegség. A többi kontinensről ide akartak menekülni, de ahhoz, hogy átjussanak szigorú ellenőrzéseken kellett átesniük. Azok akik akár csak egy köhintést ejtettek véletlenül, már küldték is vissza oda ahonnan jöttek. Gyerekeket, éppúgy, mint felnőtteket könyörtelenül dobálták a biztos végbe. A rengeteg ember elenyésző százaléka tudta csak betenni a lábát a védett területre. Kegyetlen időszak volt.
Az elején, miután a vírus kicsit elcsendesedett, békében éltek Eurázsiában. Ki- és bejárási tilalom volt folyamatosan érvényben még mindig. Akik ezen a területen maradhattak, egyáltalán nem törődtek a kizártakkal. Túlságosan megkönnyebbültek azon, hogy túlélték a veszedelmeket. Béke volt. A kintieket nem, de a bent lévők egymást mindig mindenben segítették. Az egykori elnökök megosztották mindenüket akár a nincstelenekkel is. Mindenki egyenlő volt.
Persze, ez túl szép volt ahhoz, hogy sokáig ki is tartson. Európa és Ázsia régi vezetői veszekedni kezdtek. Mindenki a saját, régi politikáját akarta bevezetni az új helyen. Nehezen, de ebben megegyeztek, hogy a két földrész nézeteit összemossák és így egy új, mindenkinek megfelelőt alakítanak ki. Szép álom volt. A két hajdani kontinens még az új, Eurázsiát helyettesítő néven is képes volt összeveszni. Nem tudták azt sem eldönteni, hogy mi legyen a hivatalos nyelv. Teljesen újat nem akartak bevezetni, de képtelenek voltak megmondani, hogy melyik régi legyen az új. Ebből következett a háború. Néhányan Harmadik Világháborúnak nevezik, de a legtöbben csak az Első Nagy Csataként emlegetik.
A háború véres volt. Nagyon véres és senkit sem kímélt. Kegyetlen merényletek rengeteg ember ellen, robbantások, lövések. Mindennaposak voltak az összecsapások. A kicsit idősebb gyerekek már szinte profik voltak a kevésbé súlyos sebek ellátásában. Nem volt olyan nap, hogy akár csak egyetlen ember is nyugodtan hajthatta volna álomra a fejét, anélkül, hogy attól félt volna, hogy őt mikor érik el ezek a szörnyűségek. Olyan végtelennek tűnt ez a békét nem ismerő időszak.
Ekkor történt meg, amire senki sem számított. A vírus visszatért.
Európa területén kezdődött. Nem volt hová menekülni. A harcok egy csapásra befejeződtek egyik pillanatról a másikra. Mindenkinek egyetlen szó visszhangzott a fejében. Végünk. Így hát Ázsia, egy szörnyű védekezési módszerrel állt elő. Az elszigeteléssel. Egyszerűen elszigetelték magukat Európától, szó szerint. Robbantottak párat és még többet, megint többet és még annál is többet. A természet nem tudta elválasztani teljesen a két kontinenst egymástól, de az ijedt emberek képesek voltak rá. A két kontinens szétválasztása óta nem tudni, hogy mi történt az Európában ragadt emberekkel. Mindenkit elért a vírus általi halál?
A kezdeti kétségbeesés alábbhagyott az elszigetelés végeztével, bár a folyamat alatt rengeteg ázsiai lakos is otthonát vagy akár életét vesztette. Új életet akart kezdeni mindenki aki túlélte ezeket a rettentő borzalmakat, ehhez pedig mindent ki kellett törölniük a múltjukból, beleértve szeretett kontinensük nevét is. Maguk között már egyszerűbben meg tudtak egyezni egy új nevet illetően.
Így lett Ázsiából Gadhyeo. Gadhyeo, azaz "bezárt". Kontinensből egy nagy országgá avanzsált.
Maga volt a békesség és boldogság szigete. Az emberek ismét gondtalanul élhettek. Ez most valamivel több ideig tartott, mint a legutóbbi vihar előtti csend. Körülbelül százötven-kétszáz évig is nyugalomban élhettek a túlélők. Tökéletes évek voltak. Aztán jöttek az újabb csapások, amiket most a természet küldött a szerencsétlenekre. A globális felmelegedés, ami még akkor kezdődött, amikor minden kontinensen volt élet, a tetőfokára hágott. Forróság volt és kiszáradtak a földek. A rizstermesztést ez teljesen tönkretette, valamint a sok vizet igénylő növények öntözése bonyolult volt, és amit mégis meg-megöntöztek, az sem volt elég. Minden termény elpusztult. A fő élelmiszerforrásuk ezzel oda lett. Emellett rengeteg újszülöttet is elvesztettek, hiszen nem bírták a rettentő meleget. Említésre sem méltó dolognak számított a rengeteg bőrbetegség. A tartalékok tartaléka is kezdett megfogyatkozni. Gyerekeket alig vállaltak, hiszen nem tudták eltartani őket. Ez az elején így volt, de azután éppen azért kezdtek el a családok sok gyereket nemzeni, hogy segíthessenek a ház körül. Egy családnak volt akár öt vagy több gyereke is, de közülük nem sokan érték meg a felnőttkort. Sok tekintetben olyan volt, mint egy második középkor. Az emberek elvesztették az egymásba vetett bizalmukat. Egyszerűen mindenki a saját kis szürke világába zárkózott. A családtagok csak a szükséges, minimális dolgokat beszélték meg. Senki sem ismerte a 'barát' fogalmát. Azaz ismerték, de nem használták.
Viszont a politika kezdett stabillá válni. Nem volt egyszerű a döntés, nehezen, de a végén mégis királyság lett Gadhyeo államformája. Azt az embert választották uralkodónak, aki a legtöbbet segített az ország kialakításában. Ez az ember Pil Hohyung volt. Hohyung királyt a fia követte az uralkodásban és ez így megy tovább. A mai napig a Pil család foglalja el a trónt.
Itt tart Gadhyeo történelme. Azonban még korán sincs vége ennek az egésznek, a népnek egyelőre fogalma sincs, hogy mi vár rájuk. Valami közeleg. Valami más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése